Ecce homo

Hitvány, csalfa és fekete remény:

Most boldog vagy, hogy megöltél engem?

Ne nézz rám! ne kívánj jó szerencsét!

Egy átkozott földönfutó lettem.

Ecce homo.

Százszor megtanulhattam volna már

Hogy a jóra vigyázni kellene.

Sírni felesleges, búsulni kár.

A múlt marad, a jövő elmehet.

Ecce homo.

Vállamon a tarisznyám- elmegyek

Sietek, mögöttem porzik az út.

Tönkre ment minden- itt miért legyek

Tovább, ha már minden elhalványult?

Ecce homo.

Sietnék, de valami visszahúz-

Magával ránt minden apró emlék;

Pedig ott vár az ismeretlen út-

De még sem tudom, hogy mit szeretnék.

Ecce homo.

Lesz-e majd az út végén valami

Tábla, ami elvezet majd oda

Hol a bűneimet bevallani

Senkinek sem kell soha, de soha?

Ecce homo.

Látok-e majd újra madárkákat:

Mert nagyon szeretem a hangjukat.

Látok-e majd újra fenyőfákat-

És érezhetem-e illatukat?

Ecce homo.

Miért félek- nem vagyok tán erős?

Várhat rám: fiatal ismeretlen,

Lehet, hogy ott frissebb a levegő.

Boldog lenni többé: lehetetlen.

Ecce homo.

Boldog már csak az Úr színe előtt

Sehol másutt a Földön.

Mérgemben lekaszálom: legelőt,

Amely számomra a sötét börtön.

Ecce homo.

Maradnék utálom az újakat-

Senki sem hallja, hiába mondom.

Meghalok, mint hogy kiadd utamat.

Hazudtam és félek: ecce homo.