Csak
hallgat: nem szól és nem is kér,
Egy jobb
jövőt már nem remél,
Csak
hallgat: mily szép a csönd-
S a múlt
boldog dala elrepült ott fönt
A csillagok
között, ahol eltűnik minden szerelem,
S felváltja
helyét az örökös rettegés és félelem-
Minden
áldott este, minden éjszaka;
S megkísért
a halott csók vágyszaga.
Minden este.
Ah, kibírhatatlan kín:
S fokozza a
fájdalmat a vöröslő íz,
Ez így telik
minden gyilkos éjszakán-
Pedig csak
hallgat. Senki sem érti a szavát.
Nem beszél
már. Nem is könyörög,
Nem köti a
jövőhöz ezer és ezer rög,
Csak
visszanéz és némán kacsint,
Majd
eltűnik, mint a tengerfenéken a kavics.
Csak
hallgat: nem szól és nem is kér,
Az esti csöndből
mit sem ér,
Melytől fél
és szüntelenül retteg-
Csak a
múltból egy csók… mily’ gyarló az ember!