A ballagó imája

S mikor felkel a nap, én már biztosan

Az úton leszek, valahol tőled

A messzi távolban, hol a csókodat

Elrepíthetem már egy szellővel.

S ha majd keresnél: csak a szívedben

Találhatsz meg. Ott is csak halványan.

Nem fogsz emlékezni az évekre.

Elindulok szerelmes honvággyal.

Vár még rám ezer szép ismeretlen

Valahol messze, ott a folyón túl.

S remélem: ott leszek mihamarabb.

Elmegyek, de itt élsz a szívemben,

Emléked mindig él, nem halványul.

El kell repítenem a csókodat….

Summarium

Mint földre hulló könnycsepp,

Úgy repültél- lágyan, csendben

Hozzám. Emlékszem még rá:

Az utcán nyikorgott a szánkó a havas éjszakán,

Némán hullott a fehér hópihe,

Az a kis drága tulipán átfagyva reszketett,

A hó meg csak havazott, havazott, havazott-

Én meg már nagyon vártam rád …most már bevallom.

Könnyed mosolyodat kívántam, igen, kissé mohón,

De mondd, mit tehettem? Oly csábító volt,

Hogy azonnal akartam, már alig bírtam várni-

Csak azt akartam akkor, azonnal látni

Órákig, napokig, vagy inkább évekig,

Hisz’ egy pillanat alatt bele lehet szeretni.

Egy szárnyaló forróság öntötte el vénámat,

S egy pillanat alatt a testemben szétáradt,

De te ezt tudtad- csak mosolyogtál édesen-

Valahogy így kezdődött a végtelen szerelem.