Egyperces emlék

Beszélgettünk, nevettünk, sétáltunk

Hegyeken keresztül, mezőkön át;

Ebédeltünk, utazgattunk, szálltunk

Mint a vágyakkal teli kismadár.

Láttuk a napot, amikor felkel,

Hallgattuk a csillagok zenéjét,

Friss kávéval keltünk minden reggel,

És csak csókokkal mondtuk, hogy: jó éjt.

Sokra már nem emlékszem, az idő

Temeti a tegnap történteket,

S nincsen már, ki ezeket siratná.

Már minden homályos, mit egy felhő

Elrejt, s megöli az emlékeket-

S újjáéled egyperces álommá.

Április

Szeszélyes hónap, meleg illatok;

Finoman ölel a lágy napsugár;

A fák alatt vörös dalt hallgatok,

Mit eldúdol egy néma kisvirág.

Április van. Meleg április.

Szivárvánnyá születő rengeteg.

Égszínkék: álom, s búzavirág is-

S zafír ízű csókja betemet.

Már nő a tulipán, virágzik a

Hóvirág-éled már a természet;

Illatozik már a bazsarózsa;

Mézzel fűszerezi a meleget-

S bennem felébresztett egy emléket:

Egy felvillanó régi szerelmet…

Repülnek a napok, szállnak az évek

Repülnek a napok, szállnak az évek;

Idejét sem tudom, mikor is láttalak téged,

Mikor is sétáltunk tavaszi szivárvány alatt

Ahol szerelmes szenvedéllyel csókoltalak.

Esténként fakul már az emlék,

Mint a haláltól megsárgult fénykép.

Repülnek a napok, szállnak az évek

Szélsebesen, a leggyorsabb repülőgéppel

A jövőbe, melyben nincs már mi. Nincsen.

A jövő csodás rejtelmeit magaddal vitted

Hogy valaki mással, valaki kék szeművel éld meg-

S nekem mik maradtak? Apró mihaszna emlékek.

Repülnek a napok, szállnak az évek;

S kezdek felejteni. Már vissza nem kérlek,

Hanem inkább menj már! Szállj már el!

Többé már tőled egy mosoly sem kell!

Menj! Légy boldog! Szállj! Neked többé már nem vagyok!

S örökre elszálltak a legszebb évek, a legszebb napok…

Télvíz idején

Csak egy átfagyott madárka reppen

Jégcsapoktól duzzadt ágról ágra-

Átfagyott. Csak reszket; és csak reszket

A jeges hótól felsebzett szárnya.

Fagyhalál, mínusz, már a zúzmara

Is lilán köhécsel napkeltekor;

S mint egy némán gyászoló anyuka

Úgy szenved a hideg jégcsapoktól.

Hideg a csók. Hidegek az álmok.

Elhidegültek a barátságok.

Az öröm is a hidegtől reszket.

A hótól átfagyott fehér tájon

Már csak a zord mínusz jön a szánon;

S átfagyott madárka már nem reppen…

Memoratu Amici

Egy üres boros pohár,

Mélabúsan az asztalon áll,

Hiányzik belőle a vérvörös bor,

Amelyet ketten ittunk akkor,

Mikor boldogok voltunk vagy megtörtek.

Üres a boros üveg is,

Nem tudunk már több nedűt tölteni,

S a koccintás is eltűnt az éterben.

Búcsút kell intenünk az éveknek;

Csak búcsúra emelhetjük üres poharunkat.

Üres lesz a városi kiskocsma,

Nem mulat vidáman velünk az éjszaka;

S a mókák? Üresek lesznek, s mihasznák?

Sok unalmas éjjelen lesz üres a borospohár…

Mégsem olyan jó a felnőttkor…

Ah az a bizonyos felnőttkor, igen.

Tudatlan gyermekként erre várt szíved, s szívem,

Hogy felnőve a szabályok elhalnak, mint viharban a termés,

S mindketten vártuk: bár gyorsan azok lehetnénk.

Tévedtünk, a szabályok csak elszaporodtak.

Ma bánjuk, mert az ösvény megint ketté

Szakadt, de tudjuk hogy az út távoli végén

Az ösvény újra összeér, s megint minden a régi lesz.

Idővel eljön majd újra ez.

De az még messze van.

Most menj, én is azt teszem,

Neked ott, nekem itt van a helyem,

S talán néha jó egy kis búcsúzás,

Mert örömtelibb lesz a viszontlátás.

Talán jobban is fog majd úgy esni egy kis bor.

Az üres poharat újra megtöltjük,

S egy napot majd a kiskocsmában eltöltünk

Ahogy újra összeér a kettészakadt út,

S csak egy emlék marad az ismeretlen múlt,

Amikor nem koccinthattunk nyáron.

Most menj, mert hát menned kell.

Indulj az idegenbe, ahogy a nap felkel;

S ne félj az ismeretlentől, légy merész s bátor,

De térj majd haza, örökvándor.

Viszlát, Barátom!