Csendes éj

Halkan kopogtat a hűvös este,

Zúzmarától nyüszít törékeny lelke,

Halkan jött, osont akár egy csepp

Édes ízű megcsalhatatlan szerelem.

Fekete a város, mint az alagút,

Jeges a patak, csúszós az út,

Zúzmarákkal díszített a zöld fenyő.

Tél lett. Újra eljött.

Újra égni fognak a sok színű gyertyák,

Messziről látjuk forró lángját,

Illatos láng száll a varázslatos éjbe,

Eljön a karácsony is, s én majd csókodat kérem.

Nem kérek majd láncot, minek?

Bejglit sem. Édesebb ajkaid íze.

A listám is üres, csak a neved áll rajta-

Szerelemedet kívánom e különös karácsonyra.

Különös e téli éjszaka,

Idén valamivel kedvesebb a forralt bor illata,

Valahogy’ puhább lett az omlós mézeskalács-

Tudom, szép lesz a fenyőfán.

Óh a fenyőfa, friss fenyő illattal,

Hópelyhekkel trillázó adventi csillaggal,

Sok ezer kéklőn ragyogó gyertya lángjával.

Itt lesz mind, nemsokára.

Karácsonyt várom, és az ölelésedet.

Úgy fázom, ölelj már meg, Édesem.

Olyan jó lenne, csak azt akartam:

Forrón leheljed csókra szomjas ajkamat.

Csendes éj, drága szent éj….

Oly’ gyönyörű, Oly’ szép

Akár egy varázzsal fűszerezett álom.

Hidd el, a mosolyodat kívánom!

Csak száll, csak hull a tisztátlan hópihe,

Lágyan fehér és csendesen hideg.

A tájat belepi, mint anya a gyermeket,

Hogy meg ne fázzon a színes estéken.

Én is betakarnálak a meleg takaróval,

Reggel ébresztenélek forró kakaóval,

Átölelnélek, csókolnálak, szeretnélek….szeretlek.

Talán ez lehet az a bizonyos szerelem?!

Tél volt, karácsony előtt éppen,

Amikor Angyal küldött hozzám téged,

Akkor is fehér volt a színes világ,

Hideg is volt,amikor mosollyal jöttél hozzám.

Hozzám bújtál, ah de lágyan….

Nem is tudom már,hogy mióta vártam.

Mióta vártam már azt a bizonyos titkos csókodat,

Amiről álmodoztam éjjelenete oly’ sokat.

Csendben zörget a karácsonyi szellem,

Advent van, az ünnepek ünnepének eljövetele.

Szeretetben gazdag, meghitt szeretet.

Örökké veled, kis téli szerelmem…..

December huszonhárom

Csak ülök a szobámban

Egyedül, csendben.

Ablakomnál madárka reppen

Éppen velem szemben.

Talán fázik a madárka,

Hiszen fáznak a fák,

Tombol a tél.

Arcomon éreztem a hideg leheletét

Ahogy arcomra fújta,

Fújta csak újra-s újra,

Amitől átfáztam már.

Fúj a szél, szinte vacog a város;

Későre jár, de valahogy senki sem álmos,

Teljes lázban ég a Pilisi hegység.

Fehér színű cserepeket világít a kövér hold;

Istenem minden olyan szép volt

E piciny városban, minden mesés

Volt mint gyermeki álmomban.

Havas a fenyő, de mégis millió színben

Pompázik, akár egy gazdag szivárvány

Amit a gyermekek órákig csodálják.

Megőrzik örökre szerelmes szívükbe'.

Este van, de fehér az utca,

Sötét helyett a város csillog,

Ahogyan minden dísz villog,

Hisz’ mindenki készül Karácsonyra;

Az ünnepek ünnepére:

Az áldott Szentestére.

Csak ülök a szobámban,

De már álmos a gyertyám:

Alig látom forró lángját-

Ő is elfáradt.

Az utca is aludni tért,

Csak a kémények dolgoznak

Mert hideg ez a tél,

A díszek is átfagytak.

Csodálatos emlék

Marad a pomázi tél

Ameddig  el nem repülök.

Ez az apró élmény örök

Csoda marad nekem.

Mindig őrizni fogja majd a szívem.

Végrendelet

Fáradt vagyok, ringass el, óh Halál!

Elfáradt a lelkem, s a földbe vágy’,

S fáj, szüntelenül szúr, mintha ezer apró tű szúrná,

És nem múlnak el úgy átkozott órák,

Hogy meg nem állna a keserves fájdalom.

Fáradt vagyok. Aludnék már egy jót, nagyon

S álmodnék oly szépeket, mint régen, tavasszal,

Álmomban úsznék tiszta tóban jámbor halakkal,

És szállnék, szállnék fenn a fehér hegy fölött-

De nem megy! lelkem nem hagyja el a temetőt.

József Attila leszek, akit a vonat ezer füstje repít innen,

Mert csak múltam van, igen, jövőm már nincsen.

A múltam az van, óh, de szép volt:

Táncoltunk a parketten egykoron,

Karod karcolta kezemet,

Én meg csak néztem elpirulva szemedet,

S valcert jártunk csak te meg én-

Valahogy így volt a régmúlt igazán szép.

S mi vár most reám?hamu és füst, füst és hamu:

A mennybe vezető hamuszürke kapu,

Angyalokkal. Kezemben táskám, benne

Gyilkos bűneim összes receptje,

De miért van meg még?és ki mentette őket meg?

Már senki sem válaszolhat a kérdésemre…

Fáradt vagyok. Bár bölcsőben ringatna

Még mindig az édesanya,

S csak egy gondom lenne: mivel játsszak:

Olvassak-e vagy inkább fára másszak?

Én már úgy aludnék, de tényleg!

Vörösek a szemeim, a fáradtságtól égnek,

S nincsen gyógyszer, amely elaltatna egy kicsikét-

Pedig végre már úgy aludnék!

„Tente baba, tente”- dúdolná ágyam felett édesanyám,

Boldogan megölelném, és ásítva néznék reá,

Majd végre a párnámra hajtanám kis fejemet-

De így sem tudom megnyugtatni a lelkemet.

Fáj a lelkem. Izzó vassal döfködi ezer kígyó

Mert nem értik meg, hogy nekem ez így nem jó,

Hogy ha ordítok,  akkor hagyják már abba,

Mert a végén még belepusztulok a fájdalomba!

Fáradt vagyok. Egy jó éjt csók jól esne,

Álomba merülve kettesben

Feküdni a vastag takaró alatt-

Egy búgó vekker zajától foszlott el ez a pillanat.

Betakargatnálak, hiszen mindig is fáztál,

S összegömbölyödtél, egy kis sündisznóvá váltál,

S dideregtél, de rád raktam a takarót, amely forróbb volt

Mint bármelyik vulkán. S álomba ringatott a csókod.

Utána tényleg aludtam és álmodtam is, igazán.

Nagyon fáradt vagyok, bárcsak a szemeimet tényleg lecsukhatnám….