Csak ülök a szobámban
Egyedül, csendben.
Ablakomnál madárka reppen
Éppen velem szemben.
Talán fázik a madárka,
Hiszen fáznak a fák,
Tombol a tél.
Arcomon éreztem a hideg leheletét
Ahogy arcomra fújta,
Fújta csak újra-s újra,
Amitől átfáztam már.
Fúj a szél, szinte vacog a város;
Későre jár, de valahogy senki sem
álmos,
Teljes lázban ég a Pilisi hegység.
Fehér színű cserepeket világít a
kövér hold;
Istenem minden olyan szép volt
E piciny városban, minden mesés
Volt mint gyermeki álmomban.
Havas a fenyő, de mégis millió
színben
Pompázik, akár egy gazdag szivárvány
Amit a gyermekek órákig csodálják.
Megőrzik örökre szerelmes szívükbe'.
Este van, de fehér az utca,
Sötét helyett a város csillog,
Ahogyan minden dísz villog,
Hisz’ mindenki készül Karácsonyra;
Az ünnepek ünnepére:
Az áldott Szentestére.
Csak ülök a szobámban,
De már álmos a gyertyám:
Alig látom forró lángját-
Ő is elfáradt.
Az utca is aludni tért,
Csak a kémények dolgoznak
Mert hideg ez a tél,
A díszek is átfagytak.
Csodálatos emlék
Marad a pomázi tél
Ameddig el nem repülök.
Ez az apró élmény örök
Csoda marad nekem.
Mindig őrizni fogja majd a szívem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése