Orkán tépi szívemet- jaj, úgy fázom
Kihűlt testem elfáradtan, mélabúsan
didereg.
Tegnap más volt. Még szerettem akkor
a hideget,
Nem kínzott sose, ő volt a legjobb
barátom.
Átvészeltem minden telet, hideg őszt,
A jeges szél csókolta meleget az
arcomra;
Csak mókákra emlékszem, nem pedig
harcokra,
S örültem hideg este, ha tudtam hogy már
jössz.
Nekem dalolt az orkán. Lágyan s
csendben.
A hideg hóval a szívem táncot járt,
S a boldog fekete hideg a lelkembe
beleszállt-
Csak akkor éreztem, igen: ember
lettem.
Tavalyi esték fénylettek
legdíszesebben,
Csillogott rajtuk megannyi csók és
mámor.
Téged védtelek, ha a hó fújt s ha
hideg zápor
A földre hullt, mert nem maradt meg
a fellegekben.
Lángoltak a kéklőn didergő sötét
esték,
Forró tűz lobogott minden jeges
szélben.
Pontosan tudom: abban a csodás évben
Volt a legfinomabb este. Visszakapni
azokat szeretném.
Szép volt. Jó volt. Oly csodás volt.
Illatával fűszerezte a fülledt
éjszakát.
Valami meleg járta át reszkető
lelkünket óraszám,
Amikor a magasban szerelmesen
gitározott a hold.
Minden eltelt: a szép hideg este már csak a múlt.
A fagyos orkán is csak bánt, nem
szeret már.
A tegnap más volt, de az már a
végtelenbe szállt,
S vele együtt a hideg este varázsa is örökre elnémult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése